Tel.: 06-20-22-54-486
e-mail: nacigabi77@freemail.hu
2018 év nyarán új vezetőség vette át a Máriapócsi Labdarúgó Sportklub irányítását. A sportklub vezetősége hosszú távú szakmai koncepciót fogalmazott meg, amelynek a lényege, hogy elsősorban az utánpótlásra támaszkodva, a máriapócsi és környékbeli fiataloknak játéklehetőséget biztosítva, a saját nevelésű játékosokra alapozva kíván jó eredményeket elérni.
Az első szezonban sikerült az öltöző belső helyiségeit felújítani ebben nagy segítséget nyújtott Máriapócs Város Önkormányzata illetve a klub vezetősége és néhány játékosa.
A máriapócsi sportpálya és környezete ebben a térségben párját ritkítja. Mely 2019-ben új lelátóval és eredményjelző táblával bővült. Az egyesület tervei között szerepel az öltöző teljes felújítása és a pályavilágítás korszerűsítése.
Az egyesület önkormányzati és pályázati forrásokból tartja fenn magát, illetve a helyi vállalkozók, magánszemélyek adományaiból.
A 2020/2021-es bajnoki szezont a csapat a megye III. osztály Nyírség csoportjában kezdi. A bajnoki szezonra a felkészülést elkezdte, heti egy edzéssel illetve egy hétvégi edzőmeccsel. A klub házon belül oldja meg az edző kérdést, melyet Horváth Gábor egyesületi elnök látja el.
2021. évben elnyert pályázati támogatások:
Projekt azonosító: NEAG-KP-1-2021/2-000586
Támogatási összeg: 300.000 Ft
SZAKMAI BESZÁMOLÓ
NEAO-KP-1-2023/3-000686
A Máriapócsi Labdarúgó Sportklub megalapításának célja a város labdarúgó életének megindítása, a sportág alapjainak megteremtése. Sportklub taglétszámának emelése. A Sportklub tagjainak érdekképviselete, -védelme a különböző fórumokon. A labdarúgás erkölcsi, jogi és anyagi érdekeinek védelme nagyközségben. A sportkapcsolatok ápolása és fejlesztése a megye határon belül és azon kívül. Az elmúlt években a Megyei III. o. Nyírség csoportjában játszik csapatunk. Jelenleg 23 igazolt játékosunk van, ebből több mint a fele Máriapócsi. Egész éves tevékenységünket a város labdarúgó életének megindítása, a sportág alapjainak megteremtése jellemezte. Feladataink között szerepel a sport szélesebb körben való terjesztése Máriapócson és a környező településeken. A sportpálya jelen helyzetben egy NB3-as pályának felel meg, ez köszönhető a folyamatos karbantartásnak. 2021-ben sikerült a pálya rendszeres karbantartásához megvásárolnunk a fűnyíró traktort, és új mezgarnitúrát. 2022-ben megvalósult a pálya világításának korszerűsítése. A beszerzésre került eszközök hasznát a teljes csapat és a közönség is hasznosítja, hiszen a fűnyíró segítségével tarjuk karban a pálya füvét. Így nem csak a meccsek, de a szabadidős sport rendezvények alkalmával is hasznosítani tudjuk. A sporteszközök a futball sporttevékenység nélkülözhetetlen részei, sem edzést sem meccset nem tudunk játszani ezek nélkül az eszközök nélkül. Így bátran kijelenthetjük hogy a 23 tagú csapat és a nézőközönség, valamint az egyéb sportot képviselők is részesültek a támogatásból.
Az alaptevékenységünk mellett célunk:
- A lelátó mögötti terület hengerelése és egy kisebb edzőpálya kialakítása. Ennek célja fiatalok bevonása a sportba.
- Az idegenbe focizó fiatalok hazahozása Máriapócsra.
- Közösség kiépítése, melynek célja a családok bevonása sportba.
- Az iskolával együttműködve a sportpályán sportnap szervezése évente kétszer.
Feladataink között szerepel a sport szélesebb körben való terjesztése Máriapócson és a környező településeken:
- Tovább kell szélesíteni a testvérvárosi kapcsolatokon belül a sport szerepét.
- A nagyrendezvények szervezése során szorosabb együttműködést szükséges megvalósítani a város kulturális és idegenforgalmi szakembereivel, szervezeteivel.
- Tovább kell folytatni a nagy rendezvények lebonyolítását segítő, korszerű technikai háttér kiépítését.
- Célirányos fejlesztéssel és marketing munkával szükséges elősegíteni a sportturizmus további növekedését.
5 nagyon fontos funkciót valósítunk meg folyamatosan:
- Nevelési funkció: az aktív részvétel a sportban kitűnő eszköz a kiegyensúlyozott személyiség-fejlesztésére valamennyi korcsoportban.
- Egészségügyi funkció: a fizikai tevékenység lehetőséget kínál a lakosság egészségének megszilárdításához, néhány betegség gyógyításának pedig fontos eszköze, szerepet játszik a szív- és érrendszeri, valamint a rákbetegségek megelőzésében, végül javítja az életminőséget, elsősorban az idősek körében.
- Szociális funkció: a sport alkalmas eszköze az erősen összetartó, összekapcsolódó társadalom kiépítésének, a türelmetlenség, az erőszak, a kirekesztés és a rasszizmus elleni küzdelemnek, továbbá az alkohol- és kábítószer-fogyasztás mérséklésének, megelőzésének; a sport révén segítséget kaphatnak a társadalmi integrációhoz a munkaerőpiacról kiszorult emberek is.
- Kulturális funkció: a sport többletlehetőséget ad a gyökéreresztéshez, a környezet jobb megismeréséhez, a jobb társadalmi integrációhoz, a környezet hatékonyabb megvédéséhez.
- Rekreációs funkció: a sporttevékenység értékes szabadidős elfoglaltság, és lehetőséget nyújt egyéni, valamint közösségi szórakozásra.
A Máriapócsi Labdarúgó Sportklub megalapítása óta önkéntesen végzi tevékenységét, a játékosok pénzt nem kapnak. Célunk a város labdarúgó életének tovább folytatás, hiszen az elmúlt években megnöveltük taglétszámunkat. Elértük a játékosoknál, hogy rendszeresen járjanak edzésekre, és jó eredményeket értünk el az eddigi bajnokságon is. Működésünket Máriapócs Város Önkormányzata eddig támogatta, de sajnos a 2022-23-as esztendőt nem tudjuk előre kiszámítani. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem számíthatunk az Önkormányzat támogatására. Munkánkat továbbra is önkéntesen végezzük, de vannak olyan kiadások, amelyeket nem tudunk mellőzni. Az igényelt támogatást a működésünkre fordítottuk, több kiadási tételt számoltunk el a pályázatunkban:
- könyvelői díj: a sportklub szabályos működéséhez el elengedhetetlen
- eszközeink, és felszerelésünk folyamatosan elhasználódnak,
- a mindennapi adminisztrációs feladatok, átigazolások elvégzése költségeket ró ránk.
- jelentős kiadási tétel a sportorvosi, pályaengedélyek beszerzése, és a játékvezetői díjak.
- a pálya folyamatos gondozása és karbantartása, fűnyírás költségei is megnövelő kiadásainkat.
- játékosok utaztatása az edző mérkőzésekre, vezetők utaztatása a szakmai egyeztetésekre.
Az egyesület tevékenysége során közvetlenül elér 30 főt (játékosok, edzők, elnökség, segítők), akik folyamatosan vesznek részt a mindennapi működésünkben.
Közvetetten elért személyek száma:
- a meccsekre kijáró nézők (alkalmanként 150 fő)
- a nyári táborok, és sportfoglalkozások alkalmával elért gyerekek és fiatalok száma (200 fő)
- a város lakossága, akik az önkéntes szervezésű akcióinkban részt vesznek: festés, Teszedd nap- szemétszedés)
- a városi rendezvényeken önkéntesként segítjük a megvalósítást: Pócsi karácsony, Majális, Városnap: parkíroztatás, helyszín pakolás.