A kegyhely legújabb épített értéke a közelmúltban épített fatemplom. Ma már nincsenek a Máriapócsihoz hasonló fatemplomok Magyarországon. Számos adományozó nagylelkűségét testesíti meg a templom, a hívek segítsége mellett Emberi Méltóság Tanácsa vállalta az egyik legfontosabb szerepet.
Az épület annak az egykor a településen állt ruszin stílusú fatemplomnak az utódja, amely otthont adott az 1696-os és 1715-ös könnyezéseknek. A templom az új barokk épület állítása dején semmisülhetett meg. A most elkészült helyiségbe belépve kicsit az időben is visszaléphet a látogató: milyen lehetett az ország egyik legelmaradottabb zugában, a zavaros török időkben egy egyszerű szegényes templomban a könnyezés tanújává válni.
A fatemplom szentélyében a könnyező ikon egy korai másolata is helyet kapott, míg az ikonosztáz képei az Istenszülő-ikon stílusának megfelelően készültek el.
A szerény, békét árasztó faépület 17. századi hangulatát magunk mögött hagyva, a kegytemplom ajtaján belépve, az túldíszített barokk térben a kegyhely egész más arca mutatkozik meg. Az Istenszülő-arc azonban mindkét helyen ugyanazzal a mosollyal várja a betérőt.