A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokoló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.
Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg. A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését, és egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagyszámú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végülis a baziliták telepedtek le Pócson.
A templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.
A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újakra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották.
Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.
Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéról, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1.000 holdnyi földet a templomnak ajándékozta.
1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, s a kép megcsókolása - az értetés - a nagy tömeg miatt igen nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt át alakították úgy, hogy a kegykép, amely erre az oltárra került, a falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető legyen.
A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a basilica minor címet adományozta.
Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáróhelye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: júliusban Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).
A magyar görög katolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának, 1999-ben pedig a Miskolci Apostoli Exarchátus fennállásának 75. évfordulóját.
Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt.
Ennek emlékére készítették el a bazilika új bronzkapuját.
Az eredeti kép mérete 50x70 cm, temperával jávorfára festve készült. Fél alakban ábrázolja Máriát, aki bal karján tartja a Kisdedet. Fejük körül díszes dicsfény található, arcuk mellett az Isten Anyja (MT QU) és Jézus Krisztus (IS CS) szövegek görög betűs rövidítése olvasható. Mária bíbor színű felsőruhát visel, fején és jobb vállán látható két csillag, a harmadikat a Gyermek takarja. Jobb kezével Fiára mutat. Jézus jobb kezét áldásra emeli, baljában háromágú, liliomszerű virágot tart. A nyakában görög keresztet visel. A kép felső sarkaiban egy-egy kerub látható.
A képet a második világháború után restaurálták, s akkor derült ki, hogy Papp István annak idején nem új deszkát használt a festéshez, hanem egy igen régi, megkopott bizánci ikont festett át.
Az első könnyezés idején a szomszédos Kálló római katolikus plébánosa egy tiszt haldokló gyermekét emelte a képhez. A gyermek megérintette a könnyező képet és meggyógyult. A boldog anya drágaköves nyakéket helyezett az ikon elé, és ezzel nyitotta meg évszázadokra a pócsi Istenszülőt hálásan tisztelők ma sem fogyatkozó sorát. Már az első könnyező képet is gazdag adományokkal ékesítették főúri családok, nemes emberek, de akadt a szegények között is, aki utolsó pénzecskéjét is a Szűz Anya lába elé rakta.
A most Máriapócson található másolatot is - amely kétszer könnyezett -, hasonló ékességek veszik körül. A legértékesebbek a szúette mankók, görbe botok, a gyógyulás beszédes bizonyítékai, a hátrahagyott emléktárgyak, melyekhez egy-egy megmentett élet, visszakapott egészség, megújult ember hálája és köszönete kapcsolódik.
Van azonban muzeális érték is és igazi ezüst, arany ékszer a képen és a külön tablókban is. Nyakékek, karkötők, karikagyűrűk, aranyláncok és fülbevalók díszítik a képet. Ezt régebben szeggel rakták fel és megrongálták vele a kép fatábláját, jelenleg egy kartonra selymet terítenek és mintegy ruhát varrnak a képnek. erre tűzik fel az ékszereket. Így azonban a képből csak kevés látható. Idegeneknek ez sok nehézséget okoz, mert keresik a templom csodálatosan szép képei között a könnyező ikont. A templomban imádkozók tekintete azonban hamar útbaigazít.
