Szakosztályvezető - edző:      
Hajtsuk István Civilszervezetek_672369bc4326 Máriapócs, Ófehértói u.  
Tel.: (30) 5780-294

Edzőterem: 
Általános Iskola, Kick -box terem 
4326 Máriapócs, Kossuth tér 10.

Edzések időpontjai:
A hét minden napján 13.00 órától 16.00 óráig.

Máriapócson a küzdősportoknak közel egy évtizedes hagyománya van. 
A Pócs és Petri Kick-boksz Karate SC szervezésében több százan rendszeres kick-boksz és ökölvívó edzésen vehettek részt. 
Károly István szakmai irányítása mellett kezdetben Szomor Péter tartotta az edzéseket, majd később Hajstuk István vette át a szakmai munka irányítását, amelyet mind a mai napig végez. 
A rendszeres kemény munkának, a megfelelő szakmaiságnak, és a vezetés által biztosított kiváló tárgyi feltételeknek köszönhetően egyre jöttek a sikerek, az eredmények, magyar bajnoki címek, kupa győzelmek, sőt korosztályos válogatottságok is ökölvívásban és, kick-bokszban egyaránt. 
Öt éven keresztül nagysikerű Karácsonyi Kick-boksz Gálákat rendeztünk, amely nemzetközi találkozóvá nőtte ki magát. 
Sajnos azonban be kellett látnunk, hogy nem tudjuk felvállalni és finanszírozni hosszú távon a kiemelkedően, eredményesen működő versenysportágat. 
Már a rendszeres hazai (Mezőtúr, Tatabánya, Szeged, Sopron, Eger, Budapest, stb.) versenyek, szállás, étkezés, utaztatás költségei is egyre inkább elviselhetetlenné váltak, a nemzetközi szereplésekhez való hozzájárulás pedig teljesen megoldhatatlannak bizonyult.

Éppen ezért azt a koncepciót képviseljük, hogy biztosítjuk az itt lakóknak és a megyei több pontjáról idejáróknak a szakmai hátteret, a megfelelő edzési lehetőséget, de a versenyeztetést és az ezzel járó anyagi terheket és nem utolsósorban erkölcsi és jogi felelősséget (gondoljunk bele a súlyos sérülés lehetőségeibe) "profi" klubokra (NYVSC, FARM-Traktor Kick Boksz SC, MTK, stb.) bízzuk. 

Mindenesetre a küzdősportok iránt az érdeklődés töretlen, mindig lesznek olyan gyerekek és felnőttek, akik ezt a kemény de rendkívül nemes és nagyszerű sportágat választják. 

A legeredményesebb sportolóink, válogatott szintű magyar bajnokaink: 
- Rebrei József
- Horváth Jenő
- Erdei Gergő
- Kanalas László
- Kanalas Ernő